Tanmesék, történetek

A Rózsa

Párizsi tartózkodása során a költő: Rainer Maria Rilke mindennap

elment egy koldusasszony mellett. A nő némán és látszólag egykedvűen

üldögélt egy kerítés szélén. Ha kapott némi aprópénzt, gyorsan a kabátja

zsebébe süllyesztette.

Az adományokat soha sem köszönte meg. Rá sem nézett az adakozóra.

A koldulás eleven példaképeként kuporgott a kerítés tövében, megadva

magát a sorsának.

Egy napon aztán Rilke is megállt egy barátjával az asszony mellett, s a

kinyújtott tenyerébe egy rózsaszálat tett.

Ekkor olyasmi történt, ami még sohasem: a kéregető felnézett,

megragadta a költő kezét, és megcsókolta.

Azután elment a rózsájával együtt.

Másnap nem találták őt a megszokott helyen. Másnap és harmadnap,

sőt az egész héten elmaradt.

A költőt csodálkozva kérdezte barátja, az adomány aggasztó hatásáról.

Rilke így felet:

„Az embernek a szívét kell adnia, nem a kezét.”

A barátját azonban nem csak ez a kérdés feszélyezte:

„Miből fog élni ez a koldus, ha senki sem ad neki pénzt,”

Rilke azt válaszolta: „A Rózsából”

Miből él az ember? – Bizony nem csak pénzből. Szükségünk van mások megértésére is, szükségünk van időre, és mások rokonszenvének a jelére,

egy barátságos gesztusra, egy kézszorításra, - egy szál rózsára.

( Ismeretlen Szerző )